Pár héttel ezelőtt Linus Torvalds bejelentette a Linux kernel levelezési listás bejegyzésében, hogy az Intel 80486-os architektúra támogatásának megszünteti. Az, hogy egy régi és kevéssé használt architektúráról lemondanak, nem meglepő, hiszen egy évtizeddel ezelőtt ugyanez a sors jutott a Linux első platformjának, a 80386-nak. Lehet, hogy a 486-os vonal már rég halott az asztali gépeken, de mivel nem tűntek el teljesen a beágyazott térből, és továbbra is a retroszámítógépek kedvencei közé tartoznak, érdemes egy percet szánni arra, hogy megvizsgáljuk, milyen következményei lehetnek ennek a lépésnek, ha vannak egyáltalán.
A 486-os még létezik egyáltalán?
Az Intel 80486 1989-ben jelent meg, és egy lényegesen továbbfejlesztett változata volt a korábbi 80386-os 32 bites mikroprocesszoroknak, chipen belüli gyorsítótárral, hatékonyabb pipelininggel és beépített matematikai társprocesszorral. 32 bites címtartománnyal rendelkezett, bár a gyakorlatban az 1990-es évek RAM- és alaplapi korlátai miatt egy tipikus 486-os rendszerben csak pár megabájt memória volt. Életében többféle, 16 MHz-től 100 MHz-ig terjedő órajelű változat is létezett, valamint volt egy belépő szintű “SX” változat, amelyben a társprocesszor ki volt kapcsolva. A WIndows 3.1 futtatására alkalmas processzorként a vágyakozás tárgya lett volna, és a Windows 95 számára is megfelelő platform maradt, de a ‘90-es évek végére az asztali gépeken már kevés volt a 486 által nyújtott teljesítmény. Az Intel a 2000-es években beágyazott processzorként folytatta a termékcsaládot, míg végül 2007-ben leállította. A 486-os története azonban korántsem ért véget, mivel a 486-os aktív élettartama alatt számos versenytárs készítette el a saját változatát. A nem Intel 486-os chipek túlélték az eredetit, és még ma, 2022-ben is több cég gyárt 486-os kompatibilis eszközöket. Az RDC olyan RISC SoC-ket gyárt, amelyek 486-os kódot futtatnak, és a ZF Micro Solutions honlapja szerint még mindig büszkélkednek egy olyan SoC-vel, amely a Cyrix 486-os sorozat leszármazottja.
Meddig marad még velünk?
Valószínű, hogy 2022-ben kevés mérnök választaná ezeket az alkatrészeket egy új x86-os beágyazott tervezéshez, nem utolsósorban azért, mert a piacon sokkal nagyobb a választék Pentium vagy újabb magokkal rendelkező eszközökből. Találkoztunk már velük ipari alkalmazásokban használt modulokban, és feltételezzük, hogy azért vannak még gyártásban, mert valahol még mindig vannak olyan hosszú életű gépi termékcsaládok, amelyek ezeket használják. Az RDC alkatrészbe eléggé beleszerettünk, mint egy komplett 486-os PC egy chipen, mindössze 1 W-os fogyasztással, mivel a ‘90-es évekbeli énünknek csorgott volna a nyála a hosszú akkumulátoros üzemidővel rendelkező kézi 486-os PC gondolatától, de itt 2022-ben, ha szükségünk lenne egy gyors javításra a hordozható 486-os játékhoz, rengeteg ARM lap van, amelyek elég gyorsan futtatnak egy szoftveres emulátort ahhoz, hogy ne mutassanak különbséget. Tehát a 486-os felhasználók viszonylag kis közössége hiányolni fogja a platformjuk támogatását a következő Linux kernelekből? A kérdés megválaszolásához érdemes elgondolkodni azon, hogy milyen szoftvereket fognak ezek a gépek valószínűleg futtatni.
Ha van valami, amit az ipari gépek üzemeltetői értékelnek, az a konzisztencia. Számukra a gép inkább egy készülék, mint egy számítógép, amelynek folyamatosan és hibátlanul kell végeznie a munkáját. Ehhez sziklaszilárd és stabil szoftverbázisra van szüksége, nem pedig olyanra, amely percenként változik, így egy elavult ipari vezérlőnek szüksége van-e a legújabb és legjobb Linux disztribúcióra? Szerintünk valószínűleg nem, sőt, azt gyanítjuk, hogy sokkal valószínűbb, hogy egy elavult x86-alapú ipari vezérlő egy DOS-verziót használ. Eközben a retrocomputing-közönség is inkább DOS vagy Windows verziót futtat, így nehéz elképzelni, hogy sokan közülük a legújabb és legnagyszerűbb rendszert préselnék be egy 16 megabájt memóriával rendelkező 486DX-be.